Szepesség természeti kincse a Szepes-Gömöri-érchegység északi oldalán, a megye délkeleti csücskében századokon keresztül bányászott réz, ezüst és vasérc volt.
A szepességi bányászat központja és különleges bányajogok birtokosa
Gölnicbánya volt. A város környékéből vált később ki több kisebb bányásztelepülés, amelyeknek különös tájszólást beszélő német nyelvű lakossága volt - ezek részben máig megmaradtak. A XV. században a bányák nagy része a Thurzó család birtokában volt, akik
Gölnicbánya várat is építettek. A város jelképe az imádkozó bányász szobra a város főterén. Bányamúzeum is van itt. A bányalétesítmények közé tartoztak a műtavak is, ezek egyike a gyakran látogatott, pihenőhelyként szolgáló Thurzó-tó. Az Uhornai-tó is ide tartozik.
Szomolnokon (Smolník) fontos pénzverde működött. A rezet a felszivattyúzott bányavízből - az ún. cementvízből, amely rézgálicot tartalmazott - nyerték ki. Bányászváros volt még Szepesremete (Mníek nad Hnilcom) és Merény (Vondriel, ma
Nálepkovo) is. A környező falvak lakossága - szlovákok és ruszinok - is bányászatból éltek. Ez különösen Zakárfalvára (akarovce) érvényes, ott fennmaradt a népi építészet is. A többi falu mezőgazdaságból élt, de pl. Istvánhután (tefánska Huta) a XIX. században egy modern ércfeldolgozó üzem működött. Jekelfalván (Jaklovce) a falut alapító család kastélya volt, a falu jelentőségére templomának gótikus stílusa utal.
Több községben, amelyek az idők folyamán elveszítették népi építészeti stílusukat, népi művészeti csoportok működnek. Ezek fellépéseiken bemutatják a település régi népviseletét, népdalait és táncait. A környéken sok népművész él, főleg fafaragók. A magasan fekvő községeknek, különösen Kojsónak (Kojov) és Görögfalunak (Závadka), jellege sajátos.
Szepesség természeti kincse a Szepes-Gömöri-érchegység északi oldalán, a megye délkeleti csücskében századokon keresztül bányászott réz, ezüst és vasérc volt.
